Gyerekbalett

Gladiátor Sport Gyerekbalett       Négy éve igyekszem megszerettetni a klasszikus balettet minden táncolni vágyó gyerekkel itt Fóton, a Gladiátor edzőteremben, ahogyan egykor velem is tették tanáraim. A klasszikus táncot ajánlom minden táncos pályára készülőnek, illetve azoknak is, akik hobbyként szeretnék űzni. Nélkülözhetetlen alapja egyéb táncoknak, műkorcsolyának és ritmikus sportgimnasztikának is. A gyerekek megtanulják a helyes testtartást, fejlődik a mozgáskoordináció, illetve a ritmus-és zenei érzék is, és nem elhanyagolható, hogy a tanítványokból egy nagyon összetartó kis csapat alakult ki.
      Az órák követik a balettórák menetét: bemelegítés, rúdgyakorlatok, középgyakorlatok és levezetés, mindez klasszikus és modern zenére. Az ovis csoport esetében természetesen kihagyhatatlan része az órának egy-egy készségfejlesztő játék. Minden karácsonykor és tanév végén egy klasszikus és egy modern koreográfiával mutatják be, a kicsik és nagyok egyaránt, hogy az adott félévben illetve évben mennyit fejlődtek. Ezen az előadáson egy másik tánciskola növendékeivel együtt lépnek színpadra, ki-ki a saját táncával. Várok minden ovis és iskolás táncolni szerető gyereket sok szeretettel. Gladiátor Sport Gyerekbalett
Gladiátor Sport Gyerekbalett Gladiátor Sport Gyerekbalett

Copyright© 2007 Gladiátor Edzőterem - design by dimension - weboldal készítés